Egy tök átlagos rocker élete.

Holnap irány Kéleshalom, papa nővéréhez! Jobban el sem lehetne cs*szni az augusztus 20-át. Mikor Szabi hívott, hogy menjünk el valahova, de nekem nemet kellett mondanom, mert az egész napot egy eldugott kis faluban kell töltenem. Telefonálásról álmodni sem merek, ugyanis nincs térerő, de ez a legkisebb gond. Értem én, hogy messze van a család, évente alig párszor találkozunk, de minek menjek én is? Be kell ülni még a misére is. Egy olyan embert, aki nem hívő, muszáj misére vinni, igazuk van... Nem volt elég tavaly.:'D Ráadásul mit veszek fel? Templomba nem illik az én rockeres szerelésemben menni, de nincs olyan ruhám, ami illő lenne oda. Szóval... Kárpátiás póló, fekete nadrág... Ennél egyszerűbb öltözetem nincs. 

De persze lesz jó oldala is a dolognak. Vagy nem? Öcsém, meg az unokatesónk, Dávidka (9 éves) ellesznek egymással, ebben biztos vagyok. Az már más téma, hogy a 4-5 éves Noémi lesz a célpontjuk, én pedig bébicsősz szerepben leszek egész nap. Igen, ez az ünnep is abszolút jó lesz.

Az egyetlen jó dolog talán az, hogy ismét találkozunk a rokonokkal, akikkel amúgy ritkán szoktunk. Annuska néni (papa tesója) úgyis egy aranyos ember, szóval...

*Beki

Hmm... Visszatért a depis énem. Bármennyire is utálom magam ilyenkor, nem tudok tenni ellene. Hogy most éppen miért vagyok depis? Ez egy rohadtul összetett dolog, de megpróbálok bizonyos dolgokat elmondani. Igazából az egész ott kezdődött, hogy Szabi tegnap itt aludt. Ez persze ez tök jó dolog, örültem is, meg minden, de valami más... Olyan, mintha nem lennénk legjobb barátnők. Kárpátia videókat néztünk, amivel ugyancsak nincs semmi probléma, és eddig nem is volt baj, de aztán valahol este 9 körül... Rákérdeztem valamire (abszolút lényegtelen blogolás szempontjából, hogy mire, legyen elég annyi, hogy nekem fontos dolog), de nem reagált. Titkolózott, téves infókat adott, és nem lehetett kiszedni belőle a dolgot. Persze később utánanéztem, és megvan a válasz, de nem tőle. A téves infói mondjuk nem vertek át, felismerem mikor kamuzik, szóval pont annak az ellenkezőjét tettem, és így akadtam rá arra, amire akartam. De nem szeretem, ha titkolóznak előttem. Ezután mondjuk megint minden oké volt, hajnali fél kettőig ökörködtünk, videókat néztünk, sírtunk a röhögéstől, de ma reggel megint belém hasított valami... Nem tudom, pontosan mi, de elvette a kedvem. Aztán több tucat dolog még. Olyan dolgok, ami másoknak apróság, nekem azonban nagyon fontos (lenne), de nem kapom meg. Pedig nem nagy kérés, tényleg, nincsenek nagy elvárásaim. Valamiért azonban ez se jön össze. És fáj, mert még Szabinak is összejött. Egy kis hang bennem azt mondja, hogy "nesze, Szabi megint jobb nálad, megint ő a szép, az okos, a nemtudommégmilyen, te pedig elbújhatsz mögötte"... Ez pedig tényleg így van. Szabi mögött mindig elbújhatok, már megszoktam, de a depis hangulatomban valahogy ez is zavar. Annyira gyűlölöm magam ilyenkor. Amikor tudom, hogy rossz állapotban vagyok, de nem tudok tenni ellene. Elmerülök az önsajnálatban, mert az olyan b*szottul jó, és hogy kijutok-e belőle? Egy idő múlva...

*Beki

Tegnapelőtt elég szép meglepetés ért. Szabi megkérdezte fészbúkon, hogy találkozunk-e. Sajnos csak fél órával később vettem észre ezt az üzenetet, írtam neki, hogy persze, jöjjön át. Látta is, de semmi reakció nem volt, gondoltam, jól van akkor. Negyed óra elteltével betoppant Szabi. A fene sem gondolta, hogy mikor válaszolok neki, ő már a buszon ül, és jön át. Illetve de, anyu gondolta, mert vele szervezte meg. Nagyon jól elvoltunk, sétálgattunk a faluban, röhögtünk, énekelgettünk, hülyéskedtünk, aztán jöttünk hozzánk valamikor hét után. Gondoltam megnézem, mi újság fészbúkon, akkor néztük, hogy "jéé, megjelent az új Kárpátia album", szóval végighallgattuk az összeset.(: A nyolcas buszhoz pedig öcsémmel kikísértük Szabit.

Tegnap is találkoztunk. Sétáltunk, ültünk a templomkertben, egy erdőben, röhögtünk az embereket, Kárpátiát énekeltünk az utcán teli torokból, és persze beszélgettünk. Aztán visszajöttünk hozzánk ötkor, kivasaltam anyu haját, hatkor megint sétálni mentünk, baromkodtunk szokás szerint, tök jó volt. Tegnap is a nyolcassal ment haza. Kitalálta, hogy ő bizony felmászik egy villanyoszlopra, hogy leszedjen egy magyar zászlót, de csak a főútnál vannak zászlók kirakva, szóval nekiállt gondolkozni, mert arra sok autó jár. Gondolkozott, egyszer csak elhajtott mellettünk egy rendőrautó. Nekiálltam röhögni, Szabi követte a tekintetem, ő is röhögni kezdett, és könnyes szemmel, összegörnyedve kinyögte, hogy "eldöntöttem, nem mászok fel".:D

Hmm... Azt hiszem, jó dolog, ha az embernek van legjobb barátnője.

*Beki

Hát most mit mondjak? Megjelent a Kárpátia legújabb albuma, a Bátraké a szerencse. Illetve pontosítok: YouTube-on fent vannak a dalok, az album 20-ától kapható. Persze már végighallgattam mindet, most ismételgetem, mert azért csak meg kell jegyezni a szövegeket.:D Kedvencem erről az albumról természetesen van. A Valahol Magyarországon, amit már elég rég közzétettek klippel együtt. Aztán A költő üzenete, ami egy Thököly Vajk vers megzenésítve, valamint az Örökség. Nos, lenyűgözőek. A srácok ismét kitettek magukért, csodás albumot sikerült összehozniuk. Hűek magukhoz, dallamosak és szókimondóak a dalok, őszinte az egész, és nem sablonos. Tipikus Kárpátia.^^

*Beki

Hmm... Említettem már, mennyire szeretem a rocksztárokat? Ezek a félistenek ugyanis szeretik mutogatni magukat, ami egy irtó jó dolog szerintem.^^ Jó, persze nem csak azért szeretem őket... Nézzük sorjában.

Danny Worsnop (Asking Alexandria)... Most mit mondjak? Ez a pasi egyszerűen eszméletlenül hihetetlen. Nem elég, hogy irtó jól tud hörögni, nagyon jó hangja van, idióta, de még jól is néz ki. De mondom, nem ez az elsődleges szempont. Amit az AA-val alkot, az egyszerűen hihetetlen. Annyira megnyugtatóan tudnak hatni rám ezek a számok (igen, a hörgős metalcore dalokról beszélek), hogy azt elmondani sem tudom. Mert bármily hihetetlen, a metalcore daloknak is van mondanivalója. Több, mint egy Katy Perry számnak... Sokkal több. Ez persze egy nagyon jó dolog, mert ezzel segítenek, hogy ne adjuk fel. Mondjuk ott a Moving on. Egy olyan dal, ami - mint egy régebbi bejegyzésben említettem - engem mindig megnyugtat. Segít, hogy kibírjam. De ott a Someone, somewhere, ami szintén egy fantasztikus, nyugtató dal, és ebben még hörgés sincs (vagy csak elvétve). Az ilyen dalok miatt érdemes őket hallgatni.:)

Paksi Endre (Ossian)... Endréről külön nem tudok valami sokat írni, de az Ossianról annál inkább tudnék. De nem fogok, mert az beletelne egy kis időbe. Endrét, és az Ossiant egy éve tekintem a Megmentőimnek. A legnehezebb időszakomban jöttek, és - habár ez az időszak még tart - kisegítettek a gödörből. Nem hagyják, hogy újra beleessek, szólnak, hogy kerüljem ki. Az első szám, amit hallottam tőlük, a Másnapos dal volt. Aztán a Védd magad. Majd a '94 előtti albumokkal folytattam, majd a '98 utániakkal, és lám, már az összes számukat kívülről tudom. Az Ossian - ahogy azt Endrének le is írtam - úgy hat rám, mint semmi más. A fantasztikus gitárszólóktól (köszönöm Rubcsics Ricsi és Wéber Attila) kezdte a mesteri dobjátékokon keresztül (Kálozi Gergely, le a kalappal) a basszusgitár egyedi hangával bővülve (hálás köszönet, Erdélyi Krisztián), az énekig... Igen, ezért Endrének jár köszönet. Egyszerűen mesés. Kidolgozott, nagyszerű dalaik vannak, nem tudok mást mondani. Régen úgy gondoltam, az Ossian akkor volt a legjobb, mikor a Paksi Endre, Maróthy Zoltán, Vörös Gábor és Tobola Csaba felállás volt, most azonban másképp látom a dolgot. Az Ossian mindaddig a legjobb lesz, amíg Endre a zenekar tagja. Márpedig gyanítom, hogy ha a többi tag cserélődik is még (bár nagy kár lenne, a jelenlegi felállásuk fantasztikus), Endre akkor is marad. Hiszen ő az alapítótag, az énekes, a dalszerző... A Hős.

Rubcsics Ricsi (Ossian)...Ricsi valamiért nagyon megfogott. A Privát Rocktörténet nem is tudom, hányadik részében az Ossiannal beszélgetett a riporter, és már akkor megkedveltem Ricsit, ugyanis nagyon szimpatikus volt. Aztán nézegettem videókat (főként a 25 éves jubileumi koncertről készült felvételt), és azt vettem észre, hogy egyre csak Ricsi gitárjátékát figyelem. Lenyűgöző srác, szerintem az egyik legjobb magyar gitáros. Amikor a 25 éves jubileumi koncert végén Endre bemondta az ő nevét, és utána játszott, az leírhatatlan, milyen volt. Annyira látszott, hogy neki ez csak úgy spontán jön, meg se erőlteti magát (pedig fantasztikus!), és iszonyúan élvezi, amit csinál. Persze azért kezdett el gitározni, mert azzal lehet csajozni, de akkor is... Most már biztos nem azért játszik.:)

Szijártó Zsolti (Kárpátia)... Az abszolút kedvenc gitárosom, le a kalappal előtte. Zsolti annyira királyul nyomja, hogy én olyat még nem láttam. Koncerten, mikor első sorban álltam, pont előttem volt folyton, és azt figyeltem, mennyire élvezi, amit csinál. Ahogy elmosolyodik gitározás közben, az hihetetlen. Olyan, mintha a gitár a része lenne, és nem tudna élni nélküle. Annyira bírom, mikor a vállára teszi a gitárt, és úgy játszik. Még csak nem is rontja el! Hihetetlen. Mondjuk 27 évnyi gitározás után nyilván nagy tapasztalata van benne. Én akkor is kitartok amellett, hogy ő a legjobb gitáros, akit valaha láttam, és nem hiszem, hogy változni fog a véleményem. Emberként pedig roppant kedves szerintem. Hiszen megdicsérte a rajzomat, mondta, hogy a közös képen is tartsam, hogy látszódjon. Végig mosolygott... Lehet egy ilyen embert nem szeretni?!

Bäck Zoli (Kárpátia)... Zoli ritmusgitárosként fantasztikus, de őt inkább emberként figyeltem meg. Már amennyire egy rajongó meg tudja ezt tenni két találkozás után. Amikor először találkoztam vele, nem volt semmi különös tapasztalatom vagy megfigyelésem, a második találkozáson viszont ennél jóval több volt. Ő jött ki a rajzainkért a kocsiból - holott Gábor is észrevett minket, de le se sz*rt -, mosolygott végig, és úgy beszélt velünk. Aláíratta a rajzainkat Janival és Gáborral is, aztán kihozott még pengetőt is. Persze mosolyogva adta oda őket, és mondta, hogy sajnos fogalma sincs, hol van Ati és Zsolti, így őket kénytelenek leszünk később megkeresni. Koncert után pedig mikor képet csináltunk, a többieknek is elmagyaráztuk, hogy sajnos a vaku rossz a telefonon, fény felé kéne állnunk. Volt, aki azt mondta, jól van, más készségesen a fény felé indult, valaki örömmel ment arra, amerre mi kértük, Zoli viszont... Ő segíteni próbált. 5 percet vacakolt Szabi telefonjával, és még utána is elkérte még egyszer, hogy "biztos nem lehet megcsinálni?". De nem, ő sem tudta megcsinálni. Mindenesetre aranyos gesztus volt, díjaztuk.(:

Petrás János (Kárpátia)... Jani, Jani, Jani. Az az ember, aki a Kárpátiából legelőször szimpatikussá vált. Már akkor, mikor először hallottam tőlük valamit, meglepett. Hiszen a mély, erős hangjával a magyaros dalokat remekül el tudja énekelni, ez tény, de fogalmam sem volt, hogy tudna ez az ember érzelmesebb számot elénekelni. Mert igen, ilyenjeik is vannak. Aztán meghallottam a Tábori posta című dalt. Basszameg, lenyűgözött. Ki a fene gondolta volna, hogy a mély, erős hang ilyen jól viszonyul az érzelgős dalokhoz? De igen, Jani nem csak énekes. Basszusgitárosként is igen jónak tartom, nagyon ügyes. Egyébként imádom, ahogy meresztgeti a szemeit éneklés közben.:'D Aztán persze Jani, mint ember. A koncerteken miközben beszél, annyira jókat tud mondani. Látszik rajta, hogy nem egy betanult szöveget darál el, hanem tényleg úgy gondolja a dolgokat, ahogy mondja. Becsülöm a szókimondóságát, még akkor is, ha ez nem feltétlenül előnyös. Aztán... Egy nagyon figyelmes embernek tartom. Nem boncolgatnám, miért (aki kíváncsi, az megtalálja a Kárpátia koncertről írt beszámolómban), de az. A dalok pedig, amiket ír... Nincs rájuk szó, annyira jók.;)

Még van egy ember, akit a hősömnek tartok, ugyanúgy mint azokat a rocksztárokat, akikről az előbb írtam. Csak az a probléma, hogy ő nem rocksztár, még csak a zenéhez sincs semmi köze, szóval róla majd egy másik bejegyzésben ejtek pár szót.

*Beki

Hihetetlen, de a vecsési 29-ei Kárpátia koncert már le is van szervezve. Felírva minden, hogy hogyan fogunk közlekedni, mi mennyibe kerül, hova kell menni, mikorra, hogy jutunk haza. Illetve a hogy jutunk haza részben módosítások történtek. Eddig úgy volt, hogy a 4:55-ös vonattal indulunk Budapestről haza, de azóta beszerveztem koncertre még valakit. Egy pesti lányt, Bernit. Még csak egyszer találkoztunk, ugyanakkor évek óta beszélgetünk egymással. A lényeg, hogy ő is jön. Majd valahol összefutunk útközben, és kimegyünk Vecsésre. Berni azt mondta, az anyukája felvetette, hogy Szabival aludjunk majd náluk, hogy ne kelljen éjszaka mászkálnunk és utazgatnunk. Örömmel elfogadtuk ezt az ajánlatot, nagyon hálásak vagyunk Berniéknek.(: Szóval koncert után - éjfél körül - jön értünk Berni papája, és elvisz Berniékhez, aztán ott alszunk, és majd valamikor megyünk haza. Kicsit több, mint két héttel ezelőtt ilyen részleteket tudni jó dolog.:D

Most így nyár végére megint jönnek a programok - szokás szerint. Bár nem sok, több, mint ami eddig volt. Vasárnap búcsú, ami miatt mamáéknál ebédelünk - mint minden évben -, aztán szerdán egy eldugott kis délen lévő faluban lesz búcsú. E falu neve Kéleshalom, annyira eldugott, hogy még térerő sincs. Itt papa tesója él, hozzá vagyunk hivatalosak. Csütörtökön Angival és az öcsémmel könyvtárazni megyünk, utána meg már csak a 29-én lévő koncert kínál némi szórakozást. Összességében azért jó a dolog.:)

*Beki

Lőttek a fonyódi Kárpátia koncertnek, legalábbis a mi (Szabi és én) részünkről. Ugyanis nem tudunk hogyan eljutni, mert a vonat/busz nem közlekedik akkor, mikor mi haza kéne, hogy menjünk. Próbálkoztunk kocsit szerezni, de a benzin nagyon drága addig, tekintve, hogy Fonyód 125 km innen. Gondoltuk, jól van, ez elúszott, majd lesz másik. Felvetettem a vecsési koncertet, ami 29-én lesz. Ez már közelebb van (80-90 km-re), és tömegközlekedési eszközökkel simán eljuthatunk oda, ami olcsó, mert Szabi 90%-os, én meg a kísérője szerepében szintén annyi kedvezményt fogok kapni. A belépő persze 2800 Ft helyszínen, de még így is olcsóbban jövünk ki, hiszen az utazást pár száz forintból meg fogjuk úszni. Feltéve, hogy a szülők elengednek. Azt, hogy milyen módon jutunk ki Vecsésre, már összeírtam (mert ezt mindig én csinálom), és a visszafelé útnál merült fel probléma. Ugyanis egy Kárpátia koncert átlagosan éjfélig tart aláírással és közös képpel együtt, szóval kiszámoltam, hogy a Déli pu.-ra Szabival legkésőbb hajnali fél 3-ra kiérünk. Ami tök jó, csakhogy 4:55-kor van az első vonatunk. Persze semmi probléma, a Jobbikos Majális után is sokat vártunk a vonatra. Bár akkor csak egy órát, nem két és felet - vagy többet. De fel fogjuk találni magunkat. Persze a koncert még korántsem biztos, hiszen a szülői beleegyezés elég sokat nyom a latban. Én a részemről tudom, hogy 90% esélye van, hogy anyu elenged, mert ő nem olyan szigorú, na de Szabi anyukája... Majálisra is alig akarta elengedni...

*Beki

Hát gyerekek... Valamikor éjfél körül úgy döntöttem, ideje aludni. Ez eddig szuper is, de én olyan vagyok, hogy ha lefekszem, még legalább egy óra, míg elalszom. Ebben az egy órában pedig rengeteget gondolkozom, de általában jelentéktelen dolgok járnak az eszemben. Nos, most éjfél körül elkezdtem azon gondolkozni, miért is írok én tulajdonképpen. Ne a blogra gondolok, hanem arra, hogy úgy alapból miért szeretek írni. Egy darabig ekörül jártak a gondolataim, és olyan dolgok jutottak eszembe, hogy úgy gondoltam, muszáj leírnom. Szóval fogtam a telefonom, és jegyzetbe elkezdtem írni. Végül ez lett belőle:

Nem nagyon érdekel, hova írok, a lényeg, hogy írhassak. Akár számítógépen, akár telefonon, akár a történelem füzet hátuljába. Ez teszi ki a lényem túlnyomó többségét. Én nem beszélek, hanem írok. Kiírok magamból mindent, ezáltal nyílik meg számomra a világ. Ez a kommunikációs forma az, amely még mindig késztet valamire. Arra, hogy küzdjek. Ezzel jöttem rá, hogy nekem is lehetnek sikereim. Nem azért írok, mert nincs jobb dolgom, hanem azért, mert ha ezt teszem, elszáll minden. Nincsenek korlátaim, szabadon áramolhatnak a gondolataim. Nem kell attól félnem, hogy valaki azt kérdezi, "ez most bolond?", mert a leírt szavak nem éreznek, nem felelnek, nem kételkednek bennem. Mégis megváltoztathatnak mindent. Hatalmuk van, de nem tudják átvenni az irányítást. Te irányítod őket. Ezáltal elmondhatsz mindent, és pontot tehetsz az ügyek végére, vagy elzárhatod a nem kívánt dolgokat. Az írás csoda. Egy olyan dolog, amit talán meg sem értesz. Nem érted, mert nem akarod, pedig nem bonyolult, hidd el! Az írás nekem olyan, mint számodra a zene. Talán még több is. Nem puszta menedék, nem múló hóbort, nem rajongás, és nem életérzés. Hogy akkor mégis mi? Én.

*Beki

Ma végre megjött a megrendelt Asking Alexandria-s válltáskám. Valami csodálatos, irtó jól néz ki, a sok szemgolyó meg a két szörny rajta eszméletlen cukik... Igen, cukik.:D Anyu frászt kapott tőle, a munkatársa rosszabbra számított, öcsém meg eldöntötte, hogy ilyen neki is kell.:D

Ma itt van anyu munkatársa, Györgyi, mert azt tervezzük, hogy szalonnát fogunk sütni.:D

Aztán... Lehet, hogy megyek szombaton Kárpátiára. Ismét, csak ezúttal Fonyódra egy ingyenes koncertre.^^

Lehet ez még ennél is jobb?

*Beki