Hmm... Visszatért a depis énem. Bármennyire is utálom magam ilyenkor, nem tudok tenni ellene. Hogy most éppen miért vagyok depis? Ez egy rohadtul összetett dolog, de megpróbálok bizonyos dolgokat elmondani. Igazából az egész ott kezdődött, hogy Szabi tegnap itt aludt. Ez persze ez tök jó dolog, örültem is, meg minden, de valami más... Olyan, mintha nem lennénk legjobb barátnők. Kárpátia videókat néztünk, amivel ugyancsak nincs semmi probléma, és eddig nem is volt baj, de aztán valahol este 9 körül... Rákérdeztem valamire (abszolút lényegtelen blogolás szempontjából, hogy mire, legyen elég annyi, hogy nekem fontos dolog), de nem reagált. Titkolózott, téves infókat adott, és nem lehetett kiszedni belőle a dolgot. Persze később utánanéztem, és megvan a válasz, de nem tőle. A téves infói mondjuk nem vertek át, felismerem mikor kamuzik, szóval pont annak az ellenkezőjét tettem, és így akadtam rá arra, amire akartam. De nem szeretem, ha titkolóznak előttem. Ezután mondjuk megint minden oké volt, hajnali fél kettőig ökörködtünk, videókat néztünk, sírtunk a röhögéstől, de ma reggel megint belém hasított valami... Nem tudom, pontosan mi, de elvette a kedvem. Aztán több tucat dolog még. Olyan dolgok, ami másoknak apróság, nekem azonban nagyon fontos (lenne), de nem kapom meg. Pedig nem nagy kérés, tényleg, nincsenek nagy elvárásaim. Valamiért azonban ez se jön össze. És fáj, mert még Szabinak is összejött. Egy kis hang bennem azt mondja, hogy "nesze, Szabi megint jobb nálad, megint ő a szép, az okos, a nemtudommégmilyen, te pedig elbújhatsz mögötte"... Ez pedig tényleg így van. Szabi mögött mindig elbújhatok, már megszoktam, de a depis hangulatomban valahogy ez is zavar. Annyira gyűlölöm magam ilyenkor. Amikor tudom, hogy rossz állapotban vagyok, de nem tudok tenni ellene. Elmerülök az önsajnálatban, mert az olyan b*szottul jó, és hogy kijutok-e belőle? Egy idő múlva...
*Beki
