Elolvastam a könyvet, ami olyan szinten volt nálam mindig is, mint az SzJG... Mindenki szereti, a csapból is az folyik, engem mg nem érdekel, mert biztos ponyva. Voltam így pár könyvvel, és mindnél megfogadtam, hogy nem olvasom el őket. A legtöbbel ez bejött (SzJG, Gyűrűk ura, Alkonyat, meg ilyenek), de volt már egy kivétel, Harry Potter. Hát, most itt a második is. Csillagainkban a hiba... Nos, muszájból olvastam el. Közösségi szolgálaton ugyanis könyvtárazok, és most épp ezt a könyvet kellett elolvasnunk. Volt már pár könyv, amit nem olvastam el, de mivel a legutóbbiba bele se kezdtem, ezt már muszáj volt. És hát na, nekiálltam hétfőn suliban, mikor lyukas óráim voltak. Kedd délutánra végeztem is vele. Szóval véleményezni is kéne.
Oké, nem rossz könyv, tényleg. A történet szép és aranyos, néha megható, máshol vicces, de John Green elbújhat az írói tudásával. Ő is tipikusan abba a kategóriába tartozik, mint pl. J. K. Rowling: "jó a sztori, írói tudás átlagos". Bár állítólag angolul jobb, csak ugye ehhez nem ártana tudni angolul. A mondatok megfogalmazása teljesen átlagos, és tök jó, hogy vannak benne olyan szavak, amiket még én se ismertem, de miután rákos tinikről írt könyvet, evidens, hogy nem fogunk minden szót ismerni. Ahogy az is, hogy ennek utána kell nézni. Szóval átlagos megfogalmazású mondatok felspékelve néhány idegen szóval, és kevés az összetett mondat. Ami engem nagyon idegesített, az az, hogy vannak benne baromi rövid mondatok, és nem is kevés. Ami még bosszantó volt, az a sok "ja", amivel Hazel és Gus egymásnak reagálgattak. Értem én, hogy tinikről szól a könyv, de lehetne kicsit változatosabb a helyeslő szavakban a dolog. Viszont, hogy ne csak leszóljam a könyvet, vannak benne szép, már-már filozofikus elemek, de kicsit hihetetlen, hogy egy 16 éves lány és egy 17 éves fiú ilyenekről beszélgessenek. Vagy, hogy egyáltalán olyan gondolataik legyenek, mint Hazel részéről a "nem akarok közel engedni magamhoz senkit, mert bármikor meghalhatok"-féle 'gránát vagyok' érzés. Jó,én is ismerek olyan embereket, akik sokat gondolkoznak, és tényleg nagyon érdekes dolgokon, szépen leszűrik a lényeget is, és okosakat mondanak, de nekem ez még így is abszurd volt. A történet viszont tényleg szép, Gus személyisége nagyon tetszett, ha találkoznék egy ilyen emberrel, biztos, hogy szimpatikus lenne. Az egész vége viszont... Tudtam, hogy (vigyázat: spoiler) Gus meghal, de én meghatóbb, megérintőbb jelenetként képzeltem el, nem így. "Augustus Waters nyolc nappal az előtemetése után halt meg"... Ennyi? Komolyan? Többre számítottam. A másik dolog, ami még lehúzta a könyvet, a legvége volt. Gondoltam, ha már Gus halála és az utána következő napok ilyen semmilyenre sikerültek, a vége ütni fog. Csattanni, vagy valami. De nem. (megint spoiler) Egy rohadt levél. Ennyi van a végén. Egy hülye levél, amit Gus írt Van Houten-nek, semmi több. Ezzel záródik az egész. Sokkal izgibbnek tűnt a Green által kitalált író, Van Houten szintén kitalált könyve, a Mennyei megbántás. Annak a vége valahogy sokkal több gondolatot ébreszt az emberben, és sokkal több kérdés merül fel. De ez... Eléggé lehúzta az amúgy jó sztorit, és ezt sajnálom, mert a történettel semmi bajom nem volt, mint olvashattátok. Egy tízes skálán tőlem ez a könyv egy ötöst kap.
Ti olvastátok?
*Beki
