Na ilyen az én szerencsém. Már túlteszem magam rajta, de csak épphogy, viszont minden fasza. Nem érzek fájdalmat, gyötrelmet, semmi ilyesmit. Nem gondolok rájuk, nem nyugtatóként hallgatok zenét. Nem agyalok, nem visszhangzik a fejemben az, amit mondott. Mert továbbléptem. Elméletben. Erre mit látok ma? 17:16, nem fogadott hívás, Tomi... Éljen! (Tomi az a srác, aki csúnyán átb*szott, lásd: pár bejegyzéssel lejjebb) Köszönöm, roppantul örülök. Amikor már nyugi van, bele kell rondítani a nyaramba. Akkor jönnie kell egy hívásnak tőle, hogy újra fájjon minden. Mindenesetre akkor nem volt kéznél a mobilom, így csak hatkor vettem észre, hogy hívott. Írtam neki negyed 7-kor fészbúkon, hogy mit akart. A reakciót egyelőre várom, mert rohadt kíváncsi vagyok, hogy több, mint egy hónap után mégis mi a fészkes fene járt a fejében, mikor hívott... Mindenesetre nagyszerű tervének eredménye, hogy megint fáj a szívem, vagy a lelkem, a franc tudja. Szeretem lelketlen embernek mondani magam, mert sok helyzetben tényleg az vagyok, de jelenleg azt gondolom, a lelkem fáj... De hát mit csináljak, hülyékből áll a világ... És körülöttem vannak a legnagyobb barmok.
*Beki
