Sziasztok!
Tudjátok, mostanság elég nehéz az életem. Nehezebb, mint szokott. Oké, tudom, hogy mindenkinek vannak nehézségei, és nekem is voltak mindig. Talán pont ez a probléma, mert egyre nehezebben birkózom meg a dolgokkal. Kezdjük például az itthoni dolgokkal. Nos, apám alkoholista. Nem tesz semmi rosszat, csak részeg minden este. Ami azért rossz, mert sofőrként dolgozik, és másnaposan vezetni nem jó. De ehhez már hozzá vagyok szokva. Akkor a szüleim válnak. Mára ezt is sikerült megemésztenem. Voltak nagyon rossz helyzetek, folyton kiabáltak egymással, stb., de most már egymáshoz se szólnak, így nyugi van. Persze anyu szidja aput, apu anyut, és mindketten nekem teszik ezt. Ilyenkor általában becsukom a fülem, már amennyire ez lehetséges. Anyu emiatt ugye költözni akar... Én azonban tökre nem akarok költözni. Városba akar menni... Én vérbeli falusi vagyok, 16 évet éltem falun, nem fogok városba menni. Komolyan, én soha nem költözöm városba. Persze sokszor jönnek azzal is, hogy ha elválnak, én kinél maradok. Az öcsémet is kérdezgetik néha, pedig ő csak 8 éves! Ilyenkor általában nem figyelek rájuk, vállrándítással elintézem a dolgot, és nem vagyok hajlandó reagálni. Azóta leálltak ezzel, már csak nagyon ritkán jön elő a dolog. Na de van még egy olyan dolog, ami anyuval kapcsolatban nagyon zavar... 40 éves, és ebben a korban úgy öltözik, mintha 25 lenne. Persze nem baj, hogy tartja magát, de minek nyaklánc, fülbevaló, karkötő, szempillaspirál és szemceruza, mikor hajnali 4:45-kor dolgozni megy?! Egyébként szerintem titkol valamit, de ebbe nem mennék bele. De mondom, ezeket megszoktam. A bejegyzés címe viszont "egy hónapja...", és erről mesélnék egy kicsit. Mert ez a dolog a mai napig nem hagy nyugodni.
Szóval kezdjük az elején. Május 22. A legjobb barátnőmmel, Szabival elmentünk egy haverom (Ati) zenekarjának a próbájára. Csak Atit ismertem abból a zenekarból. Egyébként akkor még sehol nem tartottak, és szerintem azóta se haladtak sokat. Volt egy srác, Tomi, aki gitározott és énekelt. Viszont mivel nem tartottak sehol, és Ati, meg a másik srác, Csabi folyton hülyéskedtek, úgy döntött, jön beszélgetni velünk. Nos, nekem Tomi eléggé megtetszett, viszont én úgy érzékeltem, hogy neki Szabi jön be. Együtt mentek el a próbáról, én még maradni akartam, és mivel Ati is maradt... Szóval Tomi és Szabi leléptek. 10 perc elteltével Szabi írt egy SMS-t, hogy mondania kell valamit, ha hazaérek, csörgessem meg, és menjek fel fészbúkra. Na, otthon felmentem... Kiderült, hogy amúgy én jövök be Tominak. Tökre örültem, elkezdtem vele fészbúkon beszélgetni. Rá egy hétre (május 28.) megvolt az első randink, lementünk a Duna partra. Totál belezúgtam abban a 3 órában, és ő is elég sok célzást tett. Pl. "nagyon tetszel nekem", "úgy megcsókolnálak", meg ilyesmik. Viszont ott volt a probléma, a barátnője. Tomi azt mondta, szakítani fognak bizonyos okok miatt. Következőnek megint majdnem egy hét múlva (június 1.) találkoztunk, aznap szakított a barátnőjével. Egy próbateremben voltunk, ugyanis Tomi táncol. A lényeg, hogy egy haverja, Gergő is ott volt. Tomi megölelt párszor, táncolnom kellett vele, ami egyébként vicces volt, mert rohadt béna vagyok, de élveztük. Aztán Gergő lelépett, mi még maradtunk. Miután Tomi bejött - kikísérte Gergőt -, nyújtotta a kezét, hogy keljek fel a székről. Felkeltem, megálltunk egymással szemben. Jött a cuki szöveg, hogy eddig soha nem félt, mert nem volt mit vesztenie, most viszont van, és nem mer kockáztatni. Én erre azt feleltem, néha megéri kockáztatni. Na és ekkor csókolt meg. Utána még volt egy csók, aztán sétálni mentünk. Séta közben elmondta, hogy amúgy még mindig szereti az egyik exét, sajnálja, hogy elvette az első csókom, meg ilyenek. Nem meglepő módon nem tudtam haragudni rá - hiszen szerettem... Még egyszer csókolóztunk, ami elég hülyeség volt, na mindegy. Ez amúgy egy vasárnapi nap volt. Legközelebb szerdán (június 4.) találkoztunk, hogy megbeszéljük a dolgokat. Azt mondta, sajnálja, csak meg akar védeni magától, meg hasonló baromságok, amiket én szépen bevettem... Telt az idő, Szabi fészbúkon folyton like-olta Tomi kiírásait, képeit, megosztásait, és mindig tudatta velem, hogy beszélgetnek. Mondhatjuk, hogy én ebbe beleképzeltem mindent, de az hazugság lenne. Persze, úgy voltam vele, hogy átvernek, tetszenek egymásnak, össze fognak jönni. Hogy akkor miért lenne hazugság, hogy beleképzeltem mindent? Mert nem beleképzeltem, tényleg így volt. Június 16-án összejöttek. Én addigra totálisan meg voltam győződve arról, hogy márpedig ezek ketten akkor is beleszerettek egymásba. Szabi június 20-án mondta el, akkor is csak azért, mert én már 90%-ig biztos voltam a dologban, és ezt mindkettőjüknek a tudtára is adtam. Hát... aznap vesztem össze Szabival végérvényesen. Értem én, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni (Tomi-féle indok), de Szabi tavaly is összejött valakivel, akibe bele voltam zúgva, amit ő tudott is. Ezért akadtam ki nagyon. Hogy az állítólagos legjobb barát erre képes másodszor is. Tomit le se szartam szinte. Kb. két hete volt a szomszéd faluban koncert, a buszon pedig Tomi is rajta volt hazafelé - Szabinál volt. Próbált beszélni velem, de én csak "ühüm"-mel, meg különböző hasonlóan rövid reakciókkal válaszoltam neki, így megsértődött és elviharzott a busz másik végébe. Azóta nem is beszéltünk. Szabival kb. 3 nappal utána beszéltem fészbúkon, még jobban összevesztünk, durva dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Végül már meguntuk. Azóta vele is hagyjuk egymást a fenébe. Az "Egy hónapja..." cím egyébként arra utal, hogy tegnap voltak egy hónaposak. Egy hónapja szenvedek ezzel. Mert nem tudtam feldolgozni. Tök jól tudok látszatot kelteni, még anyu is azt mondta, hogy rosszabbra számított... De látszatot kelteni könnyű. Viszont pár napja nem tudtam aludni. Anyu azt mondta, biztos "a hülye Mentalista miatt" (mostanában rákattantam, és mivel nem bírom a horrort - a Mentalista amúgy krimi - anyu úgy gondolja, emiatt nem aludtam), de ez hülyeség. Semmi köze nincs ehhez. Csak egyszerűen akaratlanul is arra gondolok, hogy csókolóztunk Tomival, aztán megjelenik a kép, hogy a koncerten láttam őket csókolózni. Utána Tomi bűnbánó arca, majd elviharzása, miközben Szabi szavai zúgnak a fülemben, az agyamban pedig csak úgy repkednek a gondolatok. Na, emiatt nem tudtam aludni. Pocsék érzés. Nem tudom, ki volt már hasonló helyzetben - remélem, senki -, de én ebbe beleőrülök. Egyetlen nyugtató hatású dolog a zene... Nem is akármilyen zene. Metal... A kedvenc külföldi bandám, az Asking Alexandria. Az AA egyik száma, a Moving on... Egyszer ez nyugtatott le. Azóta ha ezt hallgatom, eszembe jut, mit éreztem akkor. Eszembe jut, hogyan áradt szét bennem a nyugalom, és ennek hatására bármikor le tud nyugtatni ez a szám. Tényleg bármikor. De hosszútávon ez nem jó. Nem hallgathatom folyton ezt, ha eszembe jutnak ők... Mivel szinte állandóan ők járnak az eszemben. De túl fogok lépni. Túlteszem magam rajta. I'm moving on...
*Beki
