Oké, akkor azt hiszem, mivel ez az első bejegyzésem, először be kéne mutatkoznom.
A nevem Rebeka, de jobban szeretem a Rebit vagy a Bekit. 16 éves vagyok, egy Fejér megyei kis faluban élek. Újságírónak tanulok a szomszéd város egyik szakközépiskolájában. Az állatokat úgy alapból nem igazán szeretem, habár régen nagy állatkedvelőnek mondtam magam. A kutyákat viszont imádom. Mióta az eszemet tudom, mindig volt körülöttem kutya, ezért talán nem meglepő, hogy így ragaszkodom e csodás négylábúakhoz. Rengeteget olvasok, legtöbbször fantasy és krimi kategóriában, de vannak olyan könyvek, amiket más kategóriába sorolnak, én mégis szeretem. Hungarista vagyok, emellett rocker is, amiről bővebben szeretnék mesélni így első bejegyzésben. :)
Szóval a magyarság... Igazából nagyon hosszú ideig nem voltam valami hazaszerető típus. Persze itthon képzeltem el a jövőmet, mert ragaszkodtam a hazámhoz már akkor is, és büszke voltam a magyarságomra is, de nem mondanám, hogy fontos volt számomra. Ugyanúgy elfogadtam volna egy francia állampolgárságot is, mint a magyart. De tavaly valami megváltozott... Lebukott egy srác az osztályunkba, akit Árpinak hívnak. Árpi rocker, hungarista, rasszista, Jobbikos, meg hasonlók. Ő nyitotta fel a szemem. Eleinte nem értettem, miért is fontos neki ez, miért szeret ennyire magyar lenni, de aztán mondta, hogy hallgassak meg pár Kárpátia számot. Meghallgattam. Eleinte úgy voltam vele, hogy "hmm, nem rossz", aztán fokozatosan megtetszett. Értelmeztem a szöveget, és ez lett.... Valahogy belém sikerült verniük a hazaszeretetet. Most már azt nem értem, hogy miért nem volt nekem ez fontos korábban is. Isteni dolog szerintem magyarnak lenni. Persze, "csak egy viszkető herpesz vagyunk Európa hasán" (Alvin és a mókusok), de ez engem nem zavar. Szerintem nagyszerű kis hazánk van. Igen, kicsi... Ez a probléma. Én is azok közé tartozom, akik nem tudnak beletörődni a Trianonba. Egyszerűen igazságtalanság. Hiszem, hogy lehet még újra nagy Magyarország. Sehol nincs erre bizonyíték, és sokan már feladták a reményt, de én akkor is hiszek. Valamiben muszáj hinni. :)
Aztán a rock... Hálával tartozom apunak, aki mindig rockot hallgatott, mikor kicsi voltam. Az utóbbi pár évben váltam igazi nagy rockerré. Egyszer valaki átküldött nekem egy Ossian dalt, hogy hallgassam meg. Hallgattam kint a teraszon, apu elsétált mellettem, majd megállt. "Ossian?" - csak ennyit kérdezett. Bólintottam. Ő bement, és két perc elteltével 7 Ossian kazettával tért vissza. Én erre bementem, fogtam apu hatalmas magnóját, átpakoltam a szobámba, és végighallgattam az összes albumot. Akkor lett az Ossian a kedvenc bandám. Tegnap olvastam egy fórumon, hogy egy lány pár próbálkozott minden stílussal, azt írta, ő volt már rocker is, mert olyan jók azok a ruhák... Nos, én felhívnám a figyelmet valamire... A rock nem a ruhákról szól! Nem attól vagy rocker, hogy bőrt hordasz, szegecsekkel vagy tele, fekete a hajad és a sminked, és bakancsban jársz. Habár ezek a rock jegyei, nem leszel rocker, ha így nézel ki. Az nem erről szól. Rockernek lenni egy életérzés. Nem pusztán azt jelenti, hogy rockot hallgatsz. Úgy is kell érezned, mint egy rocker. Kell valami, ami a rockhoz küld téged. Ha éppen divat a rock, azért hallgatod, akkor nem vagy rocker. Akkor divatember vagy. A rocker mindig rocker marad. Ez nem egy múló hóbort, nem egy átmeneti elmezavar, nem divat, ami elmúlik. Ez egy stílus. Egy örök dolog. Egy örök és elpusztíthatatlan dolog. Ez persze sokaknak felfoghatatlan. Sokan nem értik. Sokan elítélik a rockereket. Pedig ha tudnák... De nem, nem tudják. Ezért megkísérlem leírni, ami persze nem azt jelenti, hogy sikerül is tökéletesen átadnom a dolgot, de megpróbálom. Én például azért "folyamodtam" eme brutális módszerhez, mert roppant bonyolult ember vagyok. Nem beszélek sokat, nem ért meg senki, egyedül érzem magam. Persze ez korántsem elég. Apukám alkoholista, válnak a szüleim, elárulnak azok, akikben bízom, gúny tárgya voltam nagyon sokáig (első 14 életévemben). Ezért kerestem egy menedéket. Ez a menedék a rock lett. Úgy éreztem, ez a zene elmond mindent, amit érzek. Mikor rockot hallgatok, úgy érzem, végre valaki megért. Úgy érzem, nem is vagyok olyan távol a világtól. Úgy érzem, nem vagyok fura és különc. A rock megnyugtat engem. Van, mikor kitombolom magam rá, máskor sírok, valamikor csak hallgatom, és elgondolkozom a szövegén. De mindig élvezem! Mert a rock egy olyan csodálatos műfaj, ami jól jön, bármilyen hangulatod van. A rock az a fajta fantasztikus dolog, ami kézzel nem fogható. Egy életfelfogás. Egy stílus. Egy gondolat. Egy élet.
Első bejegyzésnek ennyi. :)
~Beki.
